A Szegedi Zsidó Hitközség 2020-ban lesz 250 éves. Archívumának feldolgozásával foglalkozik a jelen projekt. A munka 15 iratfolyóméternyi dokumentum digitalizálását és tárgyszavazását jelenti. Erredményeként a világ bármely táján olvashatják iratainkat az érdeklődők. Ez  óriási eredmény,  hiszen eddig elérhetetlen volt azok számára akik nem Magyarországon élnek, sőt hiába laknak itt, ha feltárás nélkül nem juthattak a keresett iratokhoz.

Az iratunk tematikája felöleli a hitközség történetét, gazdáságát, vallási életét, ünnepeit, oktatásügyét, rabbijai munkáját, neves és egyszerű tagjainak hitközségi levelezését. De itt találhatóak a kultuszadó iratok, intézmények papírjai, magán alapítványok, nőegylet, árvaegylet, végrendeletek, hagyatékok, temető dokumentumok, kérvények, községkerületi és külföldi korabeli levelek. Feldolgozzuk a magániratokat, fényképeket, nyilvántartjuk a könyvtár és archivum témakörben irt dolgozatokat.

Nem utolsósorban pedig örömmel fogadunk és állományuinkba integrálunk minden olyan iratadományt, mely a gyűjtőkörünkbe tartozik.

A projekten 9 kolléga és változó számú önkéntes dolgozik. Eredményeinkről, különleges dokumentumainkról a honlapunkon iratbemutatásokat is közlünk, mely a figyelemfelhívást és tájékoztatást szolgálja.