Löw Immánuel (1854-1944) korának egyik világhírű tudósa.
Életpályája a magyar zsidóság 20. századi sorsával azonos volt és tragikus véget ért. Hagyatékának, kéziratainak, könyvtárának méltatlan helyzet jutott, bár csak kisebb hányada semmisült meg, illetve kallódott el.
A megmaradt kéziratok feldolgozásával és Löw Immánuel munkásságával, hagyatékának megőrzésével számos jelentős tudós foglalkozott és foglalkozik ma is. Még fel nem dolgozott kéziratai újabb feladatot adnak szakavatott kutatók számára, hiszen kötelezettsége ez az utódoknak.
Másik nagy kötelezettség volna egykori könyvtárának egybegyűjtése, de mivel ez számbelileg összességében már nem lehetséges, legalább egykori bibliotékájának jegyzékét kellene megszerezni.[1]
A Löw Heritage alapítvány, Hidvégi Máté Péter László és Ungvári Tamás együttműködésével ennek a kötelezettségnek igyekszik eleget tenni. Céljuk a Löw hagyaték összegyűjtése, majd sorozatba rendezett közreadása, elemzése.
A válogatott művek I. kötete a kezdet. Recenzióját Voigt Vilmos professzor kiválóan írta meg. „Kései virág és örökkévaló vallás. Löw Immánuel válogatott művei. Virág és vallás, címmel.[2]
A sorozat II. darabja a Fényszóró drágakövek néhány napja jelent meg. Felbecsülhetetlen értéke, hogy Löw Immánuel műveinek összegyűjtött és teljes bibliográfiáját adja.
Tudvalevő, hogy a bibliográfia összeállításával Scheiber Sándor és Frenkel Jenő is foglalkozott, de gyűjtésük nem adott teljességet. Végül a komplett listát Hidvégi Máté készítette el, ezzel a tudomány régi adósságát ő rótta le.
A kötetben három tudós szerző összeállításában összesen 692 tétel olvasható az alábbi bontásban: : Frenkel Jenő gyűjtése 1874-től 1943-ig összesen 557 tétel;
Scheiber Sándor gyűjtése 1870-1967 között az 558.-tól a 633. tételig; Hidvégi Máté pedig 1870-2019 között a 634.-től a 692. tételig állította össze az írások listáját.
A szerkesztők ezt az alábbiak szerint foglalták össze: „A Löw–Heritage kuratórium büszkén jelentheti, hogy jelentős lépést tett Löw Immánuel műveinek feltérképezésében, s csak remélhető, hogy a kéziratos hagyaték feldolgozásában hasonló sikereket érhet el.”
A kötetek tanulmányozását nemcsak tudósoknak, hanem Szeged zsidósága történelme, kultúrája, nyelve, filozófiája iránt érdeklődőknek is ajánlom!
Löw Immánuel válogatott művei II.
Fényszóró drágakövek
Szerk. Hidvégi Máté, Ungvári Tamás
Budapest : Löw Heritage, Scolar, 2019.
Szeged, 2019. június 17.
[1] Löw Immánuel a gyűjteményt 1940-ben ajándékozta a Szegedi Zsidó Hitközségnek. A leltárjegyzék 1941. május 5-re készült el. 6219 kötetről. Köztük 19 db incunabulummal.In: Ábrahám Vera: A Löw Könyvtár sorsa. Mit mondanak a megmaradt iratok? I. rész. Szeged : Szegedi Zsidó Hitközség dr. Birnfeld Sámuel Könyvtára, 2016. Eredeti forrás: Szegedi Zsidó Hitközség Archívuma. Iktatott Iratok 281/1940.(3 dokumentum: dr. Löw Immánuel részére köszönőlevél, határozati javaslat, közgyűlési jegyzőkönyv.) További tény: az ajándékozási szerződést az Adóhivatalnak is be kellett mutatni, iktatószám: V 3416/1940. Keltezés: 1941. december 01. Szegedi Zsidó Hitközség Archívuma. Iktatott iratok 1940. évi. 382/1940.
[2] Múlt és Jövő 2019/2. pp. 61-64.